Shakes & Fidget - The Game - Supportforum  

Vissza   Shakes & Fidget - The Game - Supportforum > Közösség > Történetek, sztorik, versek

Történetek, sztorik, versek Itt szabadon engedhetitek a fantáziátokat és/vagy megmutathatjátok a költői vénátokat

Válaszol
 
Téma eszközök Megjelenítési módok
  #1  
Régi 2013-01-03, 23:25
Alithar logója
Alithar Alithar nem elérhet?
Szuper Moderátor
 
Csatlakozott: 12-07-25
Hely: s10, s13 Nemésia
Összes hozzászólás: 836
Alapbeállítás Siûvék

Emlékszem, ezt a történetet egy nem mindennapi álom ihlette. Ez az álom nem hagyott nyugodni, míg papírra nem vetettem.
Csupán néhány jegyzet, volt egy megálmodott földrészről. Aztán a pár sorocska megszaporodott; azon kaptam magam, hogy a kezem önálló életre kel, s ontja a mondatokat. Így született meg Nemésia világa.
Nemésia kontinensén szép számmal előfordulnak különös teremtmények, kik ugyanúgy e föld részévé váltak, akár a folyók, tavak, vagy a hegyek. A rejtélyes népek történelmének írása alaposan feladta a leckét számomra, rengeteg alkalommal átírtam minden sort, míg véglegesen helyet kaptak a történetben. Részemre a végleges máig is kérdőjel, bizonyítva e téren elért tapasztalatomat... A különböző településeken élő emberek, személyek, személyiségek túlnyomó többségét fantázia szülte. Ahogy haladtam a történettel, úgy alakultak ki első sorban Görbelak, majd később sorban a többi település, város, ország sajátos hangulatképe. Folyamatosan jutunk olyan világok mélyére, amiket nem feltétlen tudunk ésszerű érvekkel megmagyarázni. Olyan földekre tévedünk olvasás közben, amik ellenségesen fogadnak, és talán mind azok is maradnak. Országokba, ahol a Gonosz az úr. Majdnem olyan ez, akár a valóság.
Önmagam nem ítélkezhetek alkotásom felett, természetesen nincs is szándékomban. Ha ezek a sorok elnyerik az olvasó tetszését, máris túlszárnyaltam az egész keletkezésének magját: az álmomat!

Akik jártasak már a topicban, tudhatják, hogy a kezdetek óta sokszor újraírtam, változtattam a sorokat, ezért úgy gondoltam, hogy a témát újrakezdem, hogy könnyebben tudjátok olvasni.

Rengeteget gondolkodtam, hogy hol is kezdjek bele a történetbe, de a legkézenfekvőbb, ha mindjárt az elején...

Utoljára módosítva: Alithar által : 2014-05-11 20:54
Válaszol idézettel
  #2  
Régi 2014-05-11, 22:41
Alithar logója
Alithar Alithar nem elérhet?
Szuper Moderátor
 
Csatlakozott: 12-07-25
Hely: s10, s13 Nemésia
Összes hozzászólás: 836
Alapbeállítás

Siûvék



Prológus


Mindenütt vörös parázskupacok izzottak fel a hajnali szellő simításától. Az elégett fák helyén csupán roncsok, a földön hamu, a levegőben bűz. Távolról még hallatszott a friss lángnyelvek ropogása, melyek továbbterjedve mindent elemésztettek, ami az útjukba került.
Az árny szerű alak kissé meghajolt, és egy kuporgó ember fölé tornyosult.
- Hol van? - halk szavaiban düh pattogott, hangja akár a láng fecsegése. Az ember alig élt már, fájdalomtól remegett, és zihálva kapkodta a levegőt. Bőre úszott a verítékben.
- Nincs itt! Nincs... Nincs...
A hollófényű köpeny hosszú ujjából vékonyka, nyurga kézfej csusszant elő. A bőre fekete volt, erek helyett bíborosan villódzó vonások szikráztak. A kéz vontatottan kinyílt, az ujjak közt halovány fény derengett. A fény komótosan változott valamiféle sugárzó tűzzé.
Az ember meg sem bírt mozdulni, a hőség kibírhatatlanul perzselte a bőrét, karjával magzat pózban próbálta védeni a fejét. Felordított. A hangja túlságosan hangosan visszahangzott.
Félig hosszú, barna haja szinte meggyulladt miközben teste rángatózni kezdett a kíntól. Mindene füstölt, majd végtagjai utolsót rándultak, és nem mozdult többé. Ruhája tüzet fogott, mindene szénné égett.
Az árny átlépte a hamvakat, és egy másik földön fekvő emberhez ballagott. Ő zokogott, és igyekezett hátrálni, de amint fölé hajolt a fekete alak, nem tudott mozdulni. A vékony ujjak ismét kitárultak.

Ekkor hirtelen dübörgés vert zajt, az erdő keleti felénél lovasok sokasága jelent meg. Mindannyian karddal a kézben, ezüstös pajzsokkal vágtattak, a vértezet felületén visszatükröződött a lángok piros játéka. Az árny összeszorította két tenyerét, a lovasok irányába nyújtotta karjait, mire a rohamozók előtt magasra nyúló lángokból álló fal képződött. A lovak egyből megzavarodtak, hátrahőköltek. A lovasok közül sokan leestek hátasukról, többen a paták alá kerültek. Óriási zűrzavar vette kezdetét, mindeközben az izzástól nem lehetett látni a fekete alakot.
Mindannyian, akik nem sokkal ezelőtt még harchoz készültek, és pallosokat forgattak a túlcsorduló küzdőszellem hevében mostanra összeszorult gyomorral bámultak maguk elé. Még a sok portyát megjárt öregek is, akik csak regéket hallottak ilyesmi természetfeletti lényekről. Egyesek még a fegyverüket is elejtették a meglepetés erejétől, pedig kisgyermek koruk óta az volt az egyetlen biztosíték életük megtartására. Csak egyetlen ember győzte le ezt a félelmet, egy nagyobb rettegés hatására.
- Elkéstünk! - Kiáltott fel egy keserű hang. - Minden hiába!

Mire az iszonyatos hő enyhült, a lovasok biztonságos távolságba hátráltak. Lassan minden kis szikra elaludt, csak a pernye szálldogált még a szélben, és a távoli ágak világítottak itt-ott. Az árny beleveszett a sötétbe, mintha a füst nyelte volna magába. A sokaság közül egy magas, szakállas ember lépett elő. Nehéz léptei fáradságról tanúskodtak.
- Harminc ember! - dünnyögte. - És mégis... Mégis igaz a szóbeszéd.
Csalódottan végigkószált egy-egy hamukupac előtt. Lehajtotta a fejét. Büszke tartása összeomlani látszott. Egy másik férfi állt mellé, az ő arca sovány volt, szája lebiggyedt. Termete hórihorgas volt, vékony.
- Nem tehettünk semmit uram... - hangja szelídnek hatott, de bánat ült a szavak mögött. Idegesség lappangott benne, amit próbált palástolni.
- Keressétek meg Ilían testét! - parancsolta a szakállas úr. - Ha életben volna... - nem volt képes folytatni.

Csupán egyetlen túlélőt találtak, az ő állapota is siralmasnak tűnt. Beszélni sem tudott, szinte beleőrült a rettegésbe. Könnye egy-egy szűk csíkban tisztára mosta a réteges hamuból az arcát. Óvatosan felsegítették egy lóra, és azonnal elvitték. Fontosnak látták biztonságban tudni, hiszen ő lesz az egyetlen, aki beszámolhat a királynak a történtekről. Még mindig nem akarta senki elhinni, amit a két szemével látott.

- Megsemmisítettük a sereget! - szólt ismét a magas ember hirtelen. Testbeszéde most határozottan büszke volt, mégis megpúposodva tette hátra a két karját.
- De milyen áron?! - villantotta rá sötét szemeit az acélos testű uraság. - Lóra! A halottakat temessétek el! - szólt az újabb parancs.
- De uram, a tűzmágus...
- Nincs itt. Ha itt lenne, már nem élnénk!
- Lehet, hogy csak csel.
- Lehet. De nem hagyjuk így itt őket! - iszonyat futott át rajta. - A király fia halott. Bosszúra kell számítanunk a felség részéről! - a mondat végét szinte saját magának szólt.
- Valóban nagy veszteség, uram. De a felség tisztán lát majd.
- Ebben nem vagyok biztos.
A magas férfi az ajkába harapott - Remélem mégis így lesz.
- A király halálbüntetés terhe mellett bocsátott minket fia szolgálatába az utazása alatt. Erre számíts! - Ezzel felpattant a ménjére, és hátat fordított az erdő mélyének. A paták felverték a pernyét, és megszínezték az állat lábait. Sokan nézték a távolodót, míg végleg el nem tűnt a szemek elől. Itt-ott összesúgtak, tanácstalanság jele bontakozott ki.
Két világos hajú fiúnak intett a magas férfi. - Figyeljetek éberen Pörölyre, veszélyes az erdő! Én itt maradok. Segítek a... - szava megbicsaklott. - Segítek temetni.
- De Chedon úr, itt főleg nem biztonságos!
- Már sehol sem az. Menjetek!
Mindketten hátraléptek, de az egyikük nem akart tágítani. Világosan látszott, hogy ők ketten testvérek voltak. Nem csupán a barna haj, de az arcuk, mozgásuk is szinte akár az ikreké. - Mi lesz most parancsnok?
- Majd a felség előtt kiderül. Most menjetek!

Minden gyászos volt. A hajnal, az első napsugarak, mikor a narancs korong kibújt végül a távoli hegyek háta mögül, de főleg a levegő. Mégis a legvérfagyasztóbb a vidám madárcsicsergés volt, ami a távolból ugyan, de jól hallatszott.
- Ezeket még az égő hullák szaga se hallgattatja el? - mormogta Chedon.
- Nekik nem számít. Ők folyton neszeznek - válaszolta egy deresedő hajú férfi. - Ők a Világ Hírnökei.
- Most igazán nem kellene dalolniuk.
Chedon szeme egy összeolvadt fémkupacon akadt meg. A nem régiben ékes penge most felismerhetetlenségig elforrt foszlány volt csupán. - Az úrfi kardja - sóhajtott. A viszonylag kivehető sárkányfejet formázó kardgombból látszott, hogy valóban a királyfi fegyvere hevert előtte egy szürke kupac mellett. Izmai megfeszültek a haragtól.
Kezével belemarkolt a hamvak közé. Kesztyűjén porként hullt alá a félig összeállott por.

Utoljára módosítva: Alithar által : 2014-05-18 22:30
Válaszol idézettel
  #3  
Régi 2014-05-13, 22:23
Alithar logója
Alithar Alithar nem elérhet?
Szuper Moderátor
 
Csatlakozott: 12-07-25
Hely: s10, s13 Nemésia
Összes hozzászólás: 836
Alapbeállítás

Rózsa, kard, boszorkányság



- Amikor először láttalak, csupán két napos voltál - mondta halkan az öregember. - Meleg nyári estén, a gondosan kifaragott bölcsőben sírdogált egy élet. A gyönyörű kék kis szemecskék túlragyogtak minden csillagot az égen. Ezekbe a kék szemekbe nézve mindig tudom, mikor nyomja valami a szívedet Alithar.
Cirienor mélyen ráncos arca egy pillanatig elmosolyodott. Alithar is elhúzta a szája szélét, de mosolya nem volt őszinte.
- Nem könnyű elmondani, hiszen magam sem hinném el - préselte ki végül a válaszát a fiú. Ujjai a régi fenyőasztal kopott gödreiben játszottak a jókora évgyűrűk mentén. - Elismerem, valóban furcsa dolog, de tényleg így történt. Nem hazudnék...
- Nem neveztelek hazugnak, csupán meglep a titkolózásod. Nem vagyok a burkoltságodhoz szokva.
- Tudom. Ne haragudj... - Alithar az öregember átható szürke szemeibe nézett. A hosszú fehér hajtincsek rendezetlenül omlottak a felredőzött homloka elé.
- Nem haragszom. Mikor rég az én édesanyámnak kellett távol lennie tőlem, nekem is hiányzott. De nekem ott volt az apám. Érthető a nyugtalanságod. Most pedig ez a szokatlan eset.
Alithar szemei a távolba tekintettek - Nekem nincs apám.
- Neked nincs - Cirienor lassan hátradőlt a székben, mire annak támlája felnyikorgott a súlytól. Nem volt kövér, de magas, széles vállú ifjú volt egykor, minek emléke nyilvánvalóan látszott ma is. - De így sem vagy egyedül. Thorodon ma is szinte az egész napját veled töltötte. Nincs könnyű helyzetben ő sem. Neki van apja.
- Egy iszákos piszok.
- Valóban, bár ez egyáltalán nem ilyen egyszerű. De most mégsem ez a lényeg. A barátodra számíthatsz, ezt rengetegszer bizonyította. Ahogy rám is, és rajzunk kívül van még jó pár ember. A rokonságodban mindenkinek a család az első.
- Anyámnak is.
- Neki is. Neki főleg.
- Mégsem várt rám.
- Alithar, édesanyád két hétig ült az ágyad mellett, míg nem ébredtél fel.
- Tudom...
- Szeret téged, és ha tudta volna, hogy magadhoz térsz, nem ment volna el segítséget kérni a folyóhoz.
Cirienor szelíden az asztalra csapott a tenyerével. - Próbáld felidézni újra, hogy történt!
- Az oda felé vezető út, a rózsa, és a kard mind olyan természetellenes volt. Nem tudom mi történt. Nem értheted, mert nem voltál ott! - Alithar indulatos lett. -
- Értem, hogy zavar, de ne engedd magad ezen rágódni folyton! - fürkészte a feldúlt fiút az öreg.
- Már meséltem - Alithar összefonta a kezét, de aztán kisvártatva megenyhült.
- Mostanában lobbanékonyabb vagy. Ez is érthető.
- Elmondom még egyszer amire emlékszek, ha akarod.
Cirienor nyugtaként bólintott.

Alithar ismerte az öregembert, amióta az eszét tudta, és tisztában volt vele, hogy nem tudja becsapni. Nem is volt szándékában. Cirienor tudatában volt ennek, mégis úgy vélte, túlságosan furcsa dolgok ezek.
- Esett az eső aznap. A Köves úton sétáltam.
- Igen, régen is folyton az úton kószáltál.
- Szeretem a zöld növényzetet. Az erdőket, a réteket. Megnyugtatnak.
- Engem is, bár nagyon rég bandukolhattam már, mikor a lábaim még engedték. Ma már nem fogok rókafiakat. - mindketten mosolyogtak.
- Tehát gyalogoltam az úton, míg a határig nem értem. Nem volt senki se előttem, se utánam, ebben biztos vagyok. - Cirienor bólintott. - Ott a megázott rét gyepén megpillantottam egy ösvényt. Nagyon rég volt használatban, szinte látni sem lehetett. Víz gyűlt rajta össze, így fedeztem fel a vonalát, ami egy rengetegbe kígyózott. Követtem.
- Ez rád vall. Mindig felfedezel valamit.
- A hatalmas tölgyfák közt tisztáshoz érkeztem, ahol a fák gyökerei felkúsztak az avar tetejére, és összefonódva körülöleltek egy sötétzöld növényt, aminek egyetlen egy virága nőtt. Egy éjszínű rózsa volt. Körülötte kődarabokat, talán egy ősrégi épület romjait láttam, nem tudom felidézni pontosan. Nagy részét magába temette a föld.
- Sok romot talál az ember a környéken, a régi időkben is állt itt rengeteg épület. A rózsa fekete volt?
- Igen. Soha sem láttam még olyan rózsát. Gyönyörű volt. Miközben próbáltam egyre közelebb lépkedni a síkos gyökereken, megcsúsztam - Alithar elhallgatott.
- Tehát elveszítetted az egyensúlyodat, és ..? Próbálj emlékezni...
- A kezemmel akartam tompítani az ütést. De egy fájdalmas szúrást éreztem. A fájdalom végigrohant a karomon. Egy pengébe tenyereltem.
- Innen a sebhely.
- Igen - megmutatta a tenyerét, amelyen egy hosszú forradás húzódott. Még piros volt a gyulladástól.
- Hmm - Cirienornál ez a bizonytalanság jele volt. - Hmm, hmm.
- Egy iszonyatosan fényes kék villanás vakította el a szemem, mielőtt... Semmire sem emlékszek ez után. Így történt, esküdni mernék bármire.
- Semmi különös nem lenne a dologban a kék villanás kivételével. És persze azt leszámítva, hogy mindezek után két hétig nem tértél magadhoz.
- Megvan a penge is, Selas bácsi elhozta, mikor megtaláltak. Még nem nézhettem meg - Alithar bosszúsan megcsikorgatta a fogát.
- Láttam a kardot, nem volt rajta semmi különös. Egy ősrégi vasdarabnak tűnik, igaz bevallom, nem tudom milyen anyaggal van bevonva. Mintha ezer évnyi patina borítaná.
- Lehetséges, hogy valami boszorkányság.
- Sőt, biztosan! - Cirienor jót nevetett. - Több könyvet nem hozok neked! - Alithar is elnevette magát. Aztán mégis eltűnődtek.
- Különös dolgot mondtál el. Ilyet még a régi regék se említenek.
Úgy telepedett rájuk a csend, ahogy az álló vizű tó elnyugszik egy belehajított kő fodrai után.

- A könyvtárban minden rendben? - szólalt meg nagy sokára a fiú.
- Igen minden, ugyan a Larios ikrek megint nem hozták vissza a kivett köteteket, nem igazán történt semmi sem.
- Thorodon is volt mostanában?
- Nem. Úgy tűnik nem marad ideje a könyvekre - az öreg próbálta kerülni Alithar tekintetét, mert tudta, hogy mi az igazság.
- Ó, persze, hiszen már folyik a munka a földeken.
- Igen, javában dolgoznak már. De neked még pihenned kell! - Cirienor biztatásképp gyengéden megveregette a fiú vállát. - Van még mit magadra szedned, ha vissza akarod nyerni a formád.
- Majd anyám főztje segít benne. - nevettek. - Mennyi ideig tart, míg ideérnek Zuglakból?
- Még pár nap. Édesanyád biztosan sietteti a tempót.
- Biztosan. Nem szívesen szokott útra kelni.
- Főleg, ha az egyetlen fia tudta nélkül teszi. Ha tudná, hogy már másnap felébredtél...
- Azt hiszem, hogy tudja. Olyan érzésem van - sóhajtott fel Alithar. - Nem is tudom. Mióta volt ez a borzalom, valahogy nem érzem magam a réginek. Valami megváltozott.
- Micsoda? - kérdezte az öreg tágra nyitott szemekkel.
Alithar próbálta megfogalmazni magában, de nehezen sikerült kimondania bármit is.
- Újabban sokszor furcsákat álmodok. Vannak furcsa érzéseim.
- Az álom csak álom. Igaz vannak, akik nagy jelentőséget adnak egy-egy álomnak.
- Az jelent valamit, ha gyakran jelenik meg előttem egy álomkép?
- Attól függ, hogy alvásközben tűnik-e fel! - nevettek.
- Minden nap egy kék szempárt látok álmomban. Nem tudom eldönteni, hogy csak vízióról szól-e, vagy valóságos, annyira élethű!
- Egy álombéli jelenés szinte bizonyosan illúzió. De mégis milyen szempár?
- Egy gyönyörű égszínkék tünemény, ami valamikor csak egy pillanatig, máskor egészen sokáig néz rám. Olyankor betölti az egész láthatárt, mintha hegyként tornyosulna fölém.
- Érdekes. Eddig miért nem említetted? - Cirienor arca komollyá vált.
- Hiszen csak délibáb. Egy káprázat, az imént mondtad.

Alithar vigyora alábbhagyott, mikor Cirienorra nézett.
- Ez lehetne más dolog, ámbár olyasmit sok száz esztendeje nem hallottam már. És amúgy is kicsike az esélye, sőt!
- De minek? - Alithar kezdett rémült képet vágni.
- Tudom, szereted a molyrágta regéket lapozgatni. Nem találkoztál még történetekkel, amelyek a mágiáról szólnak? - a fiú meglepődött ezen a gondolaton.
- Mágia? Hát... olvastam már jó pár írást különös dolgokról, és különös emberekről...
- A mágia ősi idők óta jelen van Nemésiában, igaz, ahogy mondtam is az előbb, már számát sem tudom megmondani, mikor találkoztam olyan emberrel, aki bánni tudott volna a mágiával. Sokan bírtak különös képességekkel, de ők emberöltőkkel ezelőtt eltávoztak, vagy eltűntek.
- Gondolod, hogy boszorkányságról van szó? - az öregember elmosolyodott, ezzel megnyugtatva valamilyen szinten a fiút.
- Nem, nem hinném. De nem lehetünk biztosak semmiben. Ha előbb említetted volna az álmot, előbbre lennénk.
- Nem tartottam lényegesnek - tárta szét a kezét a fiú.
- Hiba volt, fiam. Sokszor a leglényegtelenebbnek tűnő dolgok tudnak a legfontosabbak lenni.
- Nem értem, miért mondod.
Cirienor hosszan sóhajtott, és az asztalra tette mindkét öklét. Beszéd közben azokkal hangsúlyozta a mondandóját.
- Az efféle álomképek kivételes esetben jelei lehetnek valaminek, aminek köze van megbűvöléshez, vagy boszorkánysághoz, mágiához. A történelem során számos eset példázza. Gyakran volt e rendkívüli álomképek szereplője egy tárgy, mint gyűszű, bilincs, kapukulcs, vagy akár egy kard. De szempár, vagy más testrészek, ember, vagy más élőlény még a különös eseteknél is, hogy finoman fogalmazzak elég gyér eséllyel szerepeltek. Azok a furcsaságok, amik veled mostanában történtek engem kissé aggasztanak. Egyre jobban aggasztanak. Mindezt már nem nevezném véletlennek.
Alithar fájdalmas tekintettel bámult. - Hiszen nem tettem semmit.
- Te nem, Alithar. Mindeddig én sem. Most döbbentem rá, hogy milyen ostoba voltam eddig! Mindenre gondoltam, de... az álom, amit most elmondtál, felnyitotta a szememet. Lassacskán kitisztul a látásom, csak helyre kell tennünk a miérteket! - az öreg kifejezetten feszültnek látszott, ugyan akkor egy parányi megkönnyebbülés tükröződött az idegesség mögött. Már nem érezte, hogy Alithar eltitkolna bármit előle.
- Kérlek, ha bajban vagyok, akkor mondd el! És azt is, hogy miért?! Hogy mit tegyek ellene! - a fiú kezdett pánikba esni.
- Nyugodj meg, semmi nagy dologról nincs szó! - az öreg felállt a székről, a gondolat második felét csak magában folytatta - Legalábbis remélem...
Alithar lassan tudott feltápászkodni, gyenge volt még a lába, és a járása bizonytalan. Cirienor segített neki, míg megtalálta az egyensúlyát.
- Most le kell pihenned egy kicsit, Alithar. Én pedig megnézem magamnak ezt a kardot. Azt hiszem ezelőtt nem voltam elég alapos.
- De én is szeretném látni!
- Türelem, fiam, eljön annak is az ideje! - az öreg letérdelt elé, és megfogta a kezét. - Ígérem, hogy minden rendben lesz! Csak túl sok a talány, ennyi az egész!
- Rendben... de...
- Nem sokára visszajövök, ha nem alszol, még beszélünk!

Nehéz szívvel hagyta ott a tétova fiút, de annál szaporább léptekkel közeledett a pajtához, aminek zárt ajtaja őrizte a kardot.


Utoljára módosítva: Alithar által : 2014-05-31 23:20
Válaszol idézettel
Válaszol

Téma eszközök
Megjelenítési módok

Hozzászólás szabályai
You may not post new threads
You may not post replies
You may not post attachments
You may not edit your posts

BB code is bekapcsolva
Pofik bekapcsolva
Az [IMG] kód bekapcsolva
A HTML kód kikapcsolva

Fórum ugrás


A pontos id? 05:17 , a GMT +2 id?zóna szerint.


Powered by vBulletin® Version 3.8.4
Copyright © 2000 - 2018, Jelsoft Enterprises Ltd.
Fordítás© vBulletin.hu
Copyright ©2011 by 'Playa Games GmbH'